Horgászbolt a Dráván

2013.01.01. 2012.12.31. 

Az Új Esztendő legelső, akarom mondani az Óév legutolsó napját ismét pecával és evezéssel töltöttem. Alacsonyan repkedtek a mínusz hármak, de szerencsére a szonár képernyője elvonta a figyelmemet az igencsak elgémberedett lábaimról. A harmadik szememnek köszönhetően végre sikerült ígéretes gödröket és töréseket találnom, azonban a halakra úgy néz ki, hogy még várni kell. Ennek ellenére igen eredményes horgászatot tudhatok a hátam mögött, mert az úszó horgászboltnak köszönhetően a műcsalijaim száma szépen megszaporodott. Év végi kiárusítás volt. Egyet sem fizet, 10-et kap…

Ezen a hajnalon nem volt forgalom az utakon. Hiánycikk volt a zaj és embernek nyomát sem láttam. Ez egy olyan nyomtalan hajnal volt. Eljátszottam a gondolattal, hogy csak én maradtam egyedül a Földön és mindenki más egy varázsütésre felszívódott. Persze, ilyenkor, mikor magában van az ember nem nehéz az effajta gondolatoknak teret engedni, de néha akkor is megpróbálkozom vele, ha történetesen tömeg van körülöttem. Micsoda paradoxon, mondanák a legtöbben, erre a képtelen felvetésre, de sajnos semmiféle kézzel(érzékszervekkel) fogható bizonyíték nincs arra, hogy a világ nem az önön magam tudatának a terméke, kivetülése. Miért ne lehetne bennem a világ és nem fordítva? Sőt, ha jobban belegondolok tudományosan éppen annyira be lehet bebizonyítani ezt az abszurd feltételezést, mint bármi mást. Na, de most nem fárasztalak Benneteket efféle nehéz gondolatokkal, a “kegyetlen” SZOLIPSZIZMUST még úgyis górcső alá fogjuk venni a közeljövőben. Tudjátok, van errefelé a Dráván egy ipse(magam) akit úgy hívnak, hogy Solus(egyedül). Általában kéz a kézben járnak :-O

Dropshot mindhalálig. Mindhalálig eredménytelenül. :-O No, de biztosan kíváncsiak vagytok, hogy miképp fest a domborzat egy ilyen emberes kövezés mögött…

Tíz és fél méter mélyen egy kis ágacska árválkodott, de sikerült lopva bekukkantanom egy tizenhármas gödörbe is. Vízközt és a fenék felett nyomát sem láttam halaknak. Persze ettől még a fenéken nyugodtan megbújhatnak. Érdekes belegondolni az effajta áttételes képalkotásba. Leképeződésbe. A szonár adóvevője jeleket küld a bazi nagy mélységes feketeségbe, majd a visszatalált(célba ért) jelekből a masina agya egy két dimenziós képet kovácsol. Észlel, értelmez és megjelenít. A megjelenített kép észlelésre kerül a szemeim által(retina) és elektromos impulzusok formájában befut az agyamba két madzagon keresztül, amit az okosok látóidegeknek neveznek. Ezután már nincs más hátra, minthogy a fedélzeti számítógépem megbirkózzon az adatfeldolgozással és az ingerület belső megjelenítésre kerüljön.

Belegondoltatok már abba, hogy bármely érzékszervetekkel felfogott ingerületet az agyatoknak kell értelmeznie? -Persze-, mondhatjátok, de van itt még valami, ami igen csak elgondolkodtató. Ugyanis a központi számítógépetek börtönbe van zárva, méghozzá a koponyátok csontjai közé. Tehát az agyatok koromsötétben “úszik” egy olyan medencében(az agyvíz medencéjében), amibe még a legkisebb fénysugár sem képes behatolni és éppen ezért csak és kizárólag közvetetten(szubjektíven), áttételesen tud információval szolgálni a külvilággal kapcsolatban. Mert a külvilág kívül van, mi pedig belül vagyunk. Méghozzá hermetikusan elzárva egymástól. A kérdés szinte tálcán kínálja magát. Az amit érzékelek, az valóban az, amit érzékelek, vagy csak egy viszonylagos benyomás, esetleg leképeződés? Netán illúzió? Ezek után mondhatja valaki azt, hogy objektíven képes a külvilágot érzékelni? :-O “Mi sohasem juthatunk el az agyunkon kívül létező anyag lényegéhez. Csak azt látjuk, halljuk és ízleljük, ami a külvilágról agyunkban leképződik.”

Mi a valóság? Hogy határoznád meg? Mivel? Ha arról beszélsz, amit érzel, amit szagolsz, ízlelsz, látsz, a valóság csupán csak az agyad által megfejtett elektronikus jelhalmaz.”(Mátrix)

No, de menjünk vissza a Dráva könyörtelen valóságába. Már, ha létezik olyan. Mármint Dráva. Köd van, hideg van, zúzmara van. Fázom van. Közeg nem van. Halőr nem van. Határőr nem van.

Így utólag talán könnyelműség volt kimászni a híd tartópillérjére, télvíz idején a legnagyobb sodrásban, de nem tudtam megállni, hogy meg ne tegyem. :-O Jelentem megdőlt a helyi szóbeszéd valóságtartalma, mert a tartóoszlop mögött nyoma sincs az állítólagos 18-as víznek. Maradjunk a hatosnál… Mellesleg az óriási vér-harcsáknak még csak nyomát sem láttam.

A dropshot szinte elakadhatatlan. Még ilyen környezetben is hibátlanul működött. A vízbe dőlt fák mellett négyes, beljebb ötös, majd hatos vizet mértem. Nézzük, hogy fest a táj a hallgatag mélyben…

Jól látszik a képernyő bal oldalán, hogy a part menti rész szinte leszakadt és meg sem állt hat és fél méterig.

Ez már egy másik helyszín. Talán egy elsüllyedt ladik lehet, egy bokorral és néhány snájderrel megspékelve.

Ha van rá alkalmam, egy világért ki nem hagynám, hogy az úszó horgászboltba benézzek egy-két akciós műcsali miatt. Itt mindig terem valami a fán…

Keresem azt a horgászfajzatot, aki ezt a jókora doboznyi gumihalat ott bírta felejteni a parton. Ez még annál is rosszabb, mint amikor a rendőrtől ellopják a fegyverét, vagy a katona elhagyja gyakorlaton az aká negyvenhetesét. :-O Gyerekek, hogy mik vannak!

Az Ezeréves Sólymot sztenderre állítottam és habosra tunkoltam a vizet gumival. Na ez most kétértelmű volt, de ez az igazság. Egyébként vízben jó dolog ám dugni, de csak a horgász olyan szerencsétlen állat, hogy a ketyeréivel minduntalan a vizet dugja. Egyébként muszáj volt óránként kikötni, hogy letudjam az ötven guggolást, mert a hidegtől rettenetesen elgémberedtek a lábaim.

Lassan a végéhez közeledik ez a bejegyzés. Új Évet írunk ismét és újfent távolabb vagyunk önmagunktól. Kéne végre egy biztos pont. Egy őszinte, igaz pont, ami végre kiindulópont lehetne az emberfeletti emberré válás rögös útján. Már sokszor hivatkoztam egy Karinthy idézetre, ami így hangzik: “Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.” Persze értem én Karinthy mondandóját, de azért egy kis gúnyos mosollyal hadd kérdezzek valamit… Lehet egy szónak, kifejezésnek, fogalomnak bármiféle becsülete, vagy egyáltalán lehet bármiféle megfogható valóságtartalma úgy, hogy közben ne menjünk el a lényege mellett minduntalan? Hiszen még azt se tudjuk, hogy mi az, ami körülvesz bennünket és még csak a Mi sem biztos.

Íme búcsúzóul az elmúlt esztendő termése szó szerint fáról és homokról szüretelve és ántik keretbe foglalva! Még szerencsét hozó patkó is van a közepin! Az is talált! Vízilóé lehetett. Most azt kéne mondanom, hogy Boldog Új Esztendőt kívánok minden Kedves Olvasómnak, de az már olyan közhelyes lenne, ami itt nyomtatott formában meg nem jelenhetik, de az az igazság, hogy már leírtam és megjelent. Szóval maradjunk a jól bevált formulánál, mert még azt hiszik rólam, hogy deviáns vagyok. BUÉK!

Ráadásnak egy kis szösszenet a valóságról:

“Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, akit oly hőn szerettünk
Egy Valóság nevű nagybátyám.
Sajnos már nincsen velünk
Levelet ír csak nekünk…”