Archive for the Árral szemben Category

Törmelék

Posted in Árral szemben on 2017-02-03 by Atyafi

2017.02.03.

olvasásának folytatása

Reklámok

Net of dreams

Posted in Árral szemben on 2016-12-09 by Atyafi

2016.12.09.

“Man is firmly convinced that he is awake; in reality he is caught in a net of sleep and dreams which he has unconsciously woven himself.”

Gustav Meyrink

A sápadt bűnöző: Raszkolnyikov (Alapos körültekintéssel és körbejárással értelmezendő)

Posted in Árral szemben on 2016-12-08 by Atyafi

2016.12.08. Csokorba szedett szilánkjaim…

Mikor a Könnyek és Szentek százhetvenedik oldalához értem, felderengtek Hamvas és Evola sorai és mire felütöttem a Meglovagolni a tigrist a pazar hatvanhetediken, már Virág László mondta a fülembe:

“Innen értjük meg azt, hogy az emberáldozat ma, ebben a korban bűn. De nem feltétlenül az. Meg kell érteni, hogy az, akire ez nem hat vissza, az megteheti. (…) Ha én virtuálisan és aktuálisan fölötte állok az aktusnak, megtehetem. Ha nem: lesújt. A következményeket viselnem kell. Ez természetesen nem arról szól, hogy propagálnám az emberáldozatot…”

Virág László: A bosszú istennői (link)

olvasásának folytatása

Iszkiri

Posted in Árral szemben on 2016-08-21 by Atyafi

2016.08.21.

Egy hófehér éjszakán Fjodor Mihajlovics
Pétervárott megállt, mögötte senki sincs
Csak egyvalaki, s mert sejti hogy ki,

Hátra se nézve szól Fjodor Mihajlovics:
“Szólj ördög, mi dolgod velem? Röviden szót keríts,
Aztán iszkiri! Nem állhatlak ki!”

“Még ifjú író ön, Fjodor Mihajlovics!”
Szólt egy hang a hát mögül “jövője drága kincs,
S a cár ellen itt összeesküszik!

Vészes e társaság amelynek tagja lett
Párizst képzel ide Pétervár helyett
Mind csupa hű összeesküvő!

De már holnap reggelen láncban lesz bizony,
És lakni fogja majd – megjósolhatom –
Nyolc éven át Szibériát!”

“Hohó” nevet föl erre fel Fjodor Mihajlovics
“Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs,
Lássuk tehát Szibériát!”

“Még ifjú író ön” szólt az ördög ott
“Jobb hát, ha folytatom még a jóslatot,
Mert lesz egy fanyar, fura kanyar…

Mert jó, mondjuk szenved ott Fjodor Mihajlovics,
És midőn visszatér, sok akadálya nincs
A nagy könyveket írhatja meg (de most figyeljen bátyuska)

Ám e nagy művekben káromolja majd
Régen volt társait, kikkel most összetart
S a cár ellen itt összeesküszik.

És Párizs fertő lesz az új eszméivel,
A Miért helyett csak a Hogyant keresi majd, mivel
Érdekesek az emberek!

Így jut el az Emberhez az Intézmény helyett.”
Szólt a hang és nevetett ott a hát megett:
“Hihihihi, Dosztojevszkij”

Így maradt végül ott Fjodor Mihajlovics,
Rázva zúgó fejét, gondolata sincs…
“Hogy itt mi lesz, ki érti ezt?
Hogy itt mi lesz, ki érti ezt?
Gondolat helyett gondolatmenet…
Ki érti ezt? Hogy itt mi lesz…?”

ARCOK

Posted in Árral szemben on 2016-07-13 by Atyafi

2016.07.13. Tengely és periféria, szellem és lélek

“Az emóció még a legnagyobb gondolkozóknál is sokkal erősebb mint a gondolkozás. De azért az igazán gondolkozó nem hagyja, hogy az emocionalitása teljes mértékbe birtokba vegye és leigázza. Akit az emocionalitása leigáz, az lassan elhagyja azt az állapotot, amit emberi állapotnak lehet nevezni.” (László András)

olvasásának folytatása

A tabu: Kamikaze

Posted in Árral szemben on 2016-06-13 by Atyafi

2016.06.13.

Rossz szokásommá vált társaságban, vagy munkatársak jelenlétében elindítani, majd hátralépve, kellő távolságból szemlélni az elém táruló komikus látványt…

Zolit leveri a víz: “Szörnyű, azokon a hajókon emberek vannak! Úr Isten!” Tibi kényelmetlenül feszeng a képernyő előtt: “Gyerekek, borzasztó dolog a háború!” Timike ártatlan, de egyben szörnyülködő ábrázattal kérdezi: “Ezek azok az izék? Azok az öngyilkos izék, akik megölik magukat és másokat?” Zsolti kínosan maga elé néz, majd lehangoltan csak ennyit mond: “A japánok őrültek!” Péter felsóhajtva sopánkodik: “Milyen jó, hogy mi békében élünk!” A takarítónő semmit sem mond, mert az egészből semmi sem ért (milyen jó neki!), viszont Laci égető komolysággal adja meg a kivédhetetlen kegyelemdöfést: “Ezek a tahó fanatikus barmok csak az atomból értenek!”

Én meg csak úgy (ismételten) maradok tisztelettel “székek közé esve” és nem marad számomra más, minthogy fanyar derűvel elmerengjek rajtatok, rajtatok akik közöttem és a monitor előtt értetlenül és magatokból kikelve, felbőszülten tipródtok. Rajtatok, akik “a boldog és vidám rabszolgák” korát testesítitek meg mindenféle ál-légzsákkal és ál-biztonsági övvel körbe véve. Esztek és isztok és güriztek és toljátok a babakocsit és minden áldott nap újabb és újabb hazugságokat eszeltek ki, hogy szánalmas életetek értelmetlenségét és hiábavalóságát megcáfoljátok. Mindegy hogy hogyan, de muszáj forognia a Létesülés óriáskerekének. Közösségekbe tömörültök és hatalmas csinnadratta közepette beléptek a Skoda Octavia klubba, vagy éppen elmesélitek, hogy a hétvégén milyen volt a pacalpörkölt, amit a rigolyás asszonyotok a képetek elé tolt. Legnagyobb kincs az élet -harsogjátok fennhangon- és valóban, nincs az a magasztos helyzet, fenséges körülmény, vagy végstádiumú haláltusa, mikor végre megpróbálnátok túllépni saját magatokon és elvetnétek az “inkábbot” a “több mintért”. Nem csak tett, cselekvés, hanem még a gondolat és véleményformálás szintjén sem. Ha rajtatok állna, hát még egy kamikaze repülőbe is ejtőernyővel igyekeznétek, középkori páncélban állnátok a vonat elé és gumikötéllel a lábatokon vetnétek magatokat a mélybe. Képtelenek vagytok magatokban felismerni a történet roppant zsenialitását, mikor “valaki” úgy igazán beleveti magát a “játékba” és szenvtelenül, de éberen ráfut a “célra”, hogy az trambulin gyanánt az égbe repítse. Játékos komolyság, könnyedség, szenvtelenség és fáklyaként égő szimbólumok. Ez az, amit nem tudtok megemészteni. Ez az amit nem bírtok elviselni. Mennyiség kontra minőség, inkább élni, kontra több, mint élet. Néphadsereg katonája, kontra harcos minősége. Lent kontra fent. Sokan kontra egymagamban. Lehetséges kontra “lehetetlen”. Halál kontra élet. Semmi kontra Minden. Ami neked több ezer tonnányi áthatolhatatlan acél, az az “őrült japánnak” csak egy ugródeszka, egy könnyed salto mortale.

Szóval ott tartottam, hogy lelkesen beléptél a Skoda Octavia klubba, munkából jövet befizetted a csekkjeidet, de előtte még beletörölted a lábad egy magas szimbólumba, amit az egyik ismerősöd mutatott neked. Elmentél a gyerekért az oviba, ettél egy gombóc fagyit, felhívtad anyádat, vettél egy tasak szárított bolhát az aranyhalaknak, beugrottál egy utazási irodába, a belvárosban hosszasan elbeszélgettél egy barátoddal, vásároltál egy lottószelvényt, megtankoltad az autódat (Skoda), otthon lenyírtad a füvet, megosztottad ismerőseiddel a nap bölcsességét és most alig várod, hogy az Oroszország-Anglia kezdetét vegye és hogy feltépj egy Borsodit, az élet habos oldalát. Erre mondom én, hogy fanatikus és őrült és borzasztó és szélsőségesen baromi élet. Erre mondom én, hogy “ide atom kell.”

(“Ha dönteni kell élet és halál között” – hangsúlyozza a Hagakure, – “az embernek habozás nélkül a halált kell választania.” Ez azt sugallja a szamurájnak, hogy szabaduljon meg az önszeretettől és a felesleges mérlegeléstől, és vesse magát egyenesen a halál karmai közé. A cél természetesen nem az értelmetlen halál, hanem annak az állapotnak az elérése, amelyben az ember megszabadul minden halálfélelmétől. Ebben a kivételes lelkiállapotban megszűnik a félelem okozta cselekvésképtelenség, önsajnálat és mindennemű ragaszkodás: az igazi belső szabadság gátjai – így szinte paradox módon megnyílik előtte a halál elfogadásával járó tisztességes élet is. “Az igazán bátor férfi nem gondol a küzdelem eredményére. Hevesen a halál karmai közé veti magát, így feltárul tudatában igazi énje.” Ha megértjük ezt a gondolkodásmódot, természetessé válik az is, miért hangsúlyozza annyira Cunetomo azt, hogy “haladéktalanul morfondírozz halálod különféle módjain, és képzeld el az utolsó percedet.” A halál legijesztőbb volta ismeretlenségében rejlik, de képzeletünkben tárgyilagosan elemezgetve egyre közelebb kerülhetünk rejtelmeihez; a halál közelsége megszokottá válik, miközben maga a halálfélelem egyre jobban eltörpül.”)

A Semmi Ágán (újra)

Posted in Árral szemben on 2015-10-03 by Atyafi

2015.10.03.

“Nem mindegy, hogy mi célból hazudunk: hogy megőrzünk, vagy elpusztítunk-e vele valamit.”

olvasásának folytatása